A fotodinamikus terápiában használt fényérzékenyítő anyagok vizsgálata nano rendszereken

OData támogatás
Konzulens:
Herényi Levente
SE Egészségügyi mérnök MSc

A porfirinek mint fényérzékenyítők alkalmazása azon alapul, hogy fénnyel való gerjesztésük végeredményeként reaktív oxigén származékok (ROS) keletkeznek, amelyek oxidatív károsodást illetve sejtpusztítást okoznak. A fényérzékenyítők amfifil tulajdonságuk folytán a sejtmembránokban is kifejthetik hatásukat, ezért a porfirinek kötődési képességének és lokalizációjának az ismerete a liposzómákban, mint egyszerű sejtmembrán modellekben kiemelkedő fontosságú. Méréseimhez kétfajta mezoporfirint, dimetilésztert (MPE) és dihidrochloridot (MPCL), valamint egykomponensű kis unilamelláris vezikulákat használtam, amelyeket különböző szénatomszámú telített zsírsavláncokat tartalmazó foszfolipidekből állítottam elő. A kötődési képességek meghatározásához hagyományos fluoreszcencia spektroszkópiát, a lehetséges kötőhelyeket leíró eloszlásfüggvények (IDF) meghatározásához nagyfelbontású fluoreszcencia-spektroszkópiát (FLN) alkalmaztam. Méréseim alapján az MPE nagyságrendekkel nagyobb affinitást mutatott a membránokhoz, mint az MPCL. Az IDF-ek három lehetséges kötőhelyet valószínűsítenek. Ezeket a különböző „kötőhelyet” molekuláris szinten is azonosítani tudtam: az egyik kötőhely nagy valószínűséggel a membránt alkotó két lipidmolekula-réteg között (MPE esetén), a második a zsírsavláncok mentén helyezkedik el (MPE és MPCL-nél), míg a harmadik a foszfolipidek fej csoportjai közelében helyezkedik el (MPCL-nél). Tanulmányoztam továbbá a porfirinmolekulák fehér fénnyel történő megvilágítását követően képződő ROS mennyiségét is.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.