AAL informatikai rendszer tervezése egy lakótér számára

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Dobrowiecki Tadeusz Pawel
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

A dolgozat témája intelligens otthon rendszer, ami segít idős vagy beteg embereknek tovább fenttartani az életminőségüket és önállóságukat úgy, hogy közben a saját otthonukban maradhatnak. A szakirodalom alapján elemzem a problémát különböző aspektusokból, többek között a technológiai lehetőségeket, morális és etikai szempontokat, és a minél szélesebb körben történő alkalmazás feltételeit.

Bemutatom egy esettanulmány eredményeit, aminek során egy idős hölgy életvitelét, lakását és azon szükségleteit vizsgáltam, amiket egy intelligens otthon rendszer ki tudna elégíteni. A tanulmány eredményeire építve meg is terveztem egy olyan rendszert, ami megfelel a felmerülő igényeknek, azt a célt tarva szem előtt, hogy kellően általános legyen, így más esetekre is adaptálható.

A tervezett rendszer egy kis részét megvalósítottam, és a működését részletesen dokumentáltam, majd egy kísérleti labor környezetben tesztekkel is demonstráltam. A tesztek eredményei megfeleltek az elvárásoknak, azonban a valós életbeli alkalmazhatóságig még rengeteg további tervezői munkára, átfogóbb igényfelmérésre és esettanulmányra van szükség.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.