Autóipari gyártósorok integrációja

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Kiss Bálint
Irányítástechnika és Informatika Tanszék

Egy fejlesztés alatt álló autógyárban jelenleg két járműtípust gyártanak. Harmadikként az egyik kombi verziója fog gyártásra kerülni. A háromfajta jármű, ahol csak lehet, közös gyártósorokon fog készülni, ugyanakkor előfordul olyan sor is, ahol a műveletek különválnak. A közös gyártósor szakaszokon integrációs feladatokat kell végrehajtani, hogy a három típus műveletei közösíthetők legyenek. Ahol ehhez programkód módosítás nem elegendő ott a hardvert is át kell alakítani. A cél, hogy a közös szakaszokon található robotok és gyártóelemek fel legyenek készítve az új típus fogadására és szerelésére. A szükséges programokat szigorú szabványok szerint kellett készíteni.

A dolgozat keretében egy autógyár meglévő gyártócelláján mutatom be az integráció feladatát és folyamatát a karosszéria üzemben. A gyártósor, amelyen el kellett végezni a módosításokat, az első padlólemez összeállításáért felelős.

A dolgozat második fejezetében ismertetem az alkalmazott technológiát, a hardvereket és a hatodik fejezetben a robotokat. Egy példán keresztül a negyedik fejezetben végigmegyek az alkalmazandó szabvány legfontosabb kritériumain, amit egy képzés keretében készítettem és sajátítottam el. A feladat szempontjából lényeges tulajdonságokra koncentrálva bemutatom a munka során használt fejlesztői környezetet és a gép-ember kapcsolatot.

A hetedik fejezetben térek rá az integráció megoldásaira. Ehhez a Siemens PLC-k fejlesztőkörnyezetét használtam és a már futó kódokat írtam át és bővítettem ki, hogy alkalmasak legyenek a feladat elvégzésére, az új típus fogadására. Ennél a feladatnál meg kellett ismerni a gyártósor működését és azt, hogy melyik eszköz hogyan veszi ki részét a munkából, továbbá a program felépítését is át kellett látni. A munka azzal vette kezdetét, hogy meg kellett tervezni melyik részen van szükség módosításra, és esetleg van-e olyan rész, ahol az összes típuson ugyanazt a munkát fogjuk végezni.

A fentieken kívül bemutatom még a beüzemelés és tesztelés folyamatát is, ahol már egy új típusú karosszériát kell végigvezetni az adott gyártósoron. A dolgozat végén alternatívaként röviden elemzem az integráció helyett egy új gyártósor felépítésének lehetőségét is. Összehasonlítom az integráció nehézségét egy az új szoftver megírásába fektetendő erőforrásigénnyel.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.