Automatizált tesztek készítése eCATT-tel SAP APO területen

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Martinek Péter
Elektronikai Technológia Tanszék

A szakdolgozatomat az SAP Labs Hungary-nél készítettem, eCATT fejlesztéssel foglalkoztam SAP APO területen. A témám az volt, hogy a Tervverzió Másolás tranzakcióhoz készítsek teszteseteket, majd automatizált teszteket, melyek segítségével az alkalmazás az összes funkcionalitására kiterjedően ellenőrizhető, hogy helyesen működik-e.

Az első feladatom az volt, hogy megismerkedjek az SAP eCATT tesztelő eszközével és az általa használt eCATT szkript nyelvvel. Miután ezt az eszközt tanulmányoztam, következhetett az SAP APO területben való elmélyedés. Ahhoz, hogy Tervverziókat tudjak másolni, szükségem volt törzsadatokra, főleg ezen tranzakciók megismerésével foglalkoztam az APO területen.

Az irodalomkutatás és gyakorlatszerzés után következett a tervezési szakasz. Létrehoztam egy általános tesztelési koncepciót, ahol olyan szempontokat tartottam szem előtt, hogy a tesztek legyenek újrafelhasználhatóak, paraméterezhetőek, modularizáltak, bővíthetőek, valamint jól dokumentáltak. Különböző újrafelhasználható komponenseket alkottam, hogy a tesztekben ne kelljen mindig mindent a nulláról kezdeni, bizonyos komponenseket minden tesztesetben felhasználtam.

Miután befejeztem a tervezési szakaszt, következhetett az implementálás. A korábban meghatározott koncepciókat figyelembe véve először létrehoztam a különböző újrafelhasználható komponenseket (másoláshoz törzsadat modell létrehozása, a Tervverzió másolás végrehajtása, valamint a teszteléshez létrehozott törzsadat modell eltávolítása a rendszerből), majd ezeket felhasználva megalkottam a teszteseteket megvalósító eCATT szkripteket.

Az utolsó lépés az elkészült automatizált tesztek futtatása, majd értékelése volt. A tesztesetek hibátlanul lefutottak, vagy ha esetleg hibát is találtam bennük, akkor azt analizáltam, majd javítottam. A hiba lehetett az alkalmazás hibája vagy az eCATT szkript hibája. Az alkalmazásbeli hibákat a fejlesztők, míg a szkript hibáit én javítottam ki.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.