Beltéri helymeghatározó rendszerek optimalizálása

OData támogatás
Konzulens:
Gódor Győző
Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

A beltéri helymeghatározásra egyre több helyen van szükség a világ minden pontján. Olyan épületen belüli helyen is szükség lenne a pozicionálásra, ahol a műholdas helymeghatározás (GPS) már nem működik. Ilyen területnek számít például egy munkahely, ahol az alkalmazottakat lehet nyomon követni, vagy egy raktárépület, ahol a targoncát a legrövidebb útvonalon vezethetünk az áruhoz, ezzel is gyorsítva a munkafolyamatot, vagy egy parkolóház, ahol az autósokat könnyedén navigálhatjuk a szabad parkolóhelyekhez és így még jobban kihasználhatjuk a parkolóház kapacitását. Épületen belüli területeken külön rendszert kell telepíteni, amivel megvalósítható a helymeghatározás. Ezeknek a rendszereknek teljesíteni kell azt a feltételt, hogy a terület minden pontjában legalább három AP (access point) jelét venni lehessen, ugyanis a helymeghatározó algoritmusok három különböző AP vett jeléből számítják ki az adott pozíciót.

Célom egy olyan módszer kidolgozása, majd program implementálása, mely a lehető legkevesebb számú AP felhasználásával képes a helymeghatározáshoz szükséges feltételeket teljesíteni. A kitűzött feladat visszavezethető a gráfelméletben ismert leghosszabb út NP-nehéz problémájára, ezért munkám során egy olyan módszert mutatok be, amely a „szimulált lehűtés” algoritmus segítségével próbálja megtalálni az optimálishoz közeli AP struktúrát egy beltéri helymeghatározó rendszerben. Az eljárás segít megkeresni azt az elrendezést, amelynél a lehető legkevesebb AP-val teljesíthető a helymeghatározáshoz szükséges feltétel. Az általam kifejlesztett szoftver az adott terület alaprajzát egy képfájlból olvassa be, a további paramétereket már magunk állíthatjuk be. A megfelelő beállításokat használva lehetőség van, hogy bármilyen rendszeren működjön a javasolt módszer, legyen az WLAN, Bluetooth, UWB vagy bármi egyéb. A program az inicializálás során mindegyik rácspontra elhelyez egy AP-t, majd az algoritmus segítségével csökkenti ezeknek a számát, így keresve a legjobb elrendezést.

A program segítséget nyújt az Allee bevásárlóközpont parkolójában tervezett parkolást segítő rendszer tervezésében. A parkolóház alaprajzának ismeretében egy becslést tud adni a szükséges AP-k számára, valamint azoknak az elhelyezésére, ezzel is segítve a fejlesztők munkáját.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.