Bevallásfeladó rendszer fejlesztése e-utalvány kibocsátó vállalat számára Oracle JDeveloper fejlesztőeszköz használatával

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Martinek Péter
Elektronikai Technológia Tanszék

Napjainkban Magyarországon nagy népszerűségnek örvendenek a béren kívüli juttatások, mára már legalább minden negyedik ember használja az utalványos cafetériát. Elterjedését a kedvező adózási feltételeknek és az elfogadóhelyek számának gyors növekedésének köszönheti. A széles körű felhasználás is azt mutatja, hogy ez egy olyan lehetőség, amibe érdemes befektetnie a munkáltatóknak, mert használatával kedvezőbb bérezési rendszert tudnak kialakítani az alkalmazottaik számára, úgy hogy közben a bérköltségeket is csökkenthetik.

Az utalványos cafetéria számos előnnyel rendelkezik, azonban azt is el kell ismernünk, hogy a felhasználása igen körülményes és kényelmetlen, továbbá sok adminisztrációt igényel a munkáltatók részéről.

Az utalványos cafetéria alternatívájaként megjelent a kártyás cafetéria, amely kézenfekvőbb felhasználást biztosít a használóknak, és jóval kevesebb adminisztrációt a munkáltatóknak. A kártyás cafetéria szerződéses alapon működik, a kártyakibocsátó külön szerződést köt a munkáltatókkal és az alkalmazottakkal, és ezután a normál ügymenet, gyakorlatilag már csak virtuális kapcsolattartást igényel, ami gyorsítja a folyamatokat.

Szakdolgozatom témája egy olyan online bevallásfeladó rendszer készítése a Multi-Pay kártyakibocsátó számára, amelynek segítségével a munkáltatók nyilatkozatokat tehetnek, a megkötött szerződésekre hivatkozva, arra vonatkozóan, hogy mekkora összegű juttatást kívánnak nyújtani az egyes alkalmazottaiknak.

Az alkalmazás fejlesztését az Oracle JDeveloper fejlesztőeszköz segítségével kellett elvégeznem, a dolgozatomban kitértem a fejlesztési folyamatra és tapasztalatokra, bemutattam a fejlesztőeszközben használt funkciókat és a felhasznált technológiákat.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.