Budapest, Baross téri új aluljáró rendszer gyalogos közlekedési zónáinak világítás tervezése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Némethné Vidovszky Ágnes
Villamos Energetika Tanszék

Diplomamunkámban a Baross téri gyalogos aluljárórendszer világítás tervezésével foglalkoztam. A közforgalmú területek világítására hagyományos fénycsöves és LED-es világítási rendszert terveztem.

Az aluljárórendszer zónáinak építészeti kialakításának ismertetése után bemutattam a gyalogos aluljárókra vonatkoztatható szabványokat.

Mivel a gyalogos aluljárókra jelenleg nincs érvényes világítási szabvány, három budapesti aluljáróban tájékoztató megvilágítás méréseket végeztem. Ennek során kiderült, hogy a Nyugati pályaudvar aluljáró felújított világítása jelentősen túl van méretezve.

Célom az volt, hogy az aluljárók többségében használt, és így a Baross téren is megvalósuló fénycsöves világításnál kisebb energiafelhasználású és gazdaságosabb világítási változatot tervezzek.

A Relux világítástervező programban megterveztem a két világítási rendszert. A megvalósult világítást lehetőségem volt méréssel ellenőrizni, amelynek eredményéből következtetéseket vontam le a tervezés alapját biztosító adatokkal kapcsolatban.

A hagyományos és a LED-es világítási változat gazdasági elemzésében arra az eredményre jutottam, hogy a LED-es világítás többlet beruházási költségének megtérülési ideje 18,5 év. A hosszú megtérülési idő miatt további megfontolások szükségesek a beruházói oldalról.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.