Családi ház komfort funkcióinak kialakítása KNX rendszerrel

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Iváncsy Tamás
Villamos Energetika Tanszék

Az 1980-as évek második felében német cégek kutatási tevékenységének eredményeként megfogalmazódott egy, az épületek teljes körű irányítását és felügyeleti rendszerét magában foglaló buszrendszer iránti igény. Ezen cégek - melyek közt megtalálható az európai installációtechnikában összes mérvadó – később fejlesztői közösséget alkottak, melynek a European Installation Bus Association (EIBA), a busznak magának pedig a European Installation Bus elnevezést adták. A cél egy olyan buszrendszer megalkotása volt, melynél minden résztvevő egyenrangú továbbá a működés nem igényel központi számítógépet. Az EIBA feladata többek közt a gyártók készülékeinek egymással való kompatibilitásának biztosítása, a szabványosítás előkészítése. Az EIBA és más cégek később más piacokra való betörés céljából egy új buszszabvány fejlesztésébe kezdett, melynek a Konnex (KNX) nevet kapta.

Dolgozatom a KNX épületinformatikai rendszer által kínált, családi házak szempontjából fontos lehetőségeinek felmérésével, magának a rendszernek a bemutatásával, illetve egy konkrét példán keresztül egy családi ház magas szintű komfort funkcióinak kialakításával foglalkozik. A rendszer által kínált különböző funkcionális területekhez tartozó eszközök bemutatására, illetve azok összehangolhatóságának lehetőségeire is rámutatok, valamint annak épületen belüli struktúráját is szemléltetem nyomvonalterv és topológia formájában.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.