Csontváz-animációt támogató modellezőprogram fejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Szécsi László
Irányítástechnika és Informatika Tanszék

A szakdolgozat egy modellező szoftver tervezésérőlA szakdolgozat első részében a feladat értelmézéséről és ehhez kapcsolodó motivációmról tárgyalok. Ebben a részben kerül ismertetésre a feladat létrejöttének okai, az ehhez kapcsolodó elvárásaim. Bemutatásra kerül a tervezést befolyásoló fontosabb célok, illetve pontosításra kerül a készítendő szoftver specifikációja.

A szakdolgozat második részében ismertetem az elméleti kutatás során tanultakat. Többek között szó van a Forward és Inverse kinematika matematika hátteréről és ezek számítógépes grafikában való megvalósításaikról. Tárgyalásra kerül a DirectX11 környezetben való fejlesztés mivolta, illetve bemutatásra kerülnek már meglévő megoldások DirectX11 alapú kezelőfelütekre.

A harmadik részben tárgyalom a tervezési és implementációs kérdéseket és ezek megoldásait. Itt kerül bemutatásra a rendszer magját képező Entity-Component architektúra és az ehhez szorosan kapcsolodó Property-Segment fejlesztésem. Többek között szó van a modellek megjelenítéséről DirectX11-ben, az ezzel kapcsolatos nehézségekről és a csontváz alapú modellek speciális esetéről. Emellet ismertetem az egyéni kezelőfüleletem felépítését és az ehhez kapcsolódó megoldások összefoglalóját. Végül pár apróbb probléma kerül tárgyalásra mint: entitás választás egérrel, entitás mozgatás egérrel és a serializáció .

Az utolsó részben visszatekintést tartok a meghozott döntésekről, bemutatva elkövetett hibámiat utólagos szemmel. Reflektálok döntéseimre annak függvényében, mennyi plusz fejlesztési idővel és teherrel jártak a kezdeti elképzeléstől függően. és implementációjáról szól DirectX11 környezetben, amely csontváz animációk előállítását is támogatja. A szoftverben meglévő modelleket lehet animálni, egyszerű animációkat létrehozni. A szoftver támogatja egyszerű csontváz animációkhoz az inverze kinematikát. A szakdolgozat célja, hogy bemutassa az inverze kinematika hátterét, a DirectX11 környezetben való fejlesztés menetét, illetve ismertesse a szoftver tervezési és implementációs folyamatát.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.