Digitális iskolacsengő tervezése és építése

OData támogatás
Konzulens:
Szabó Zoltán
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Miden iskolában elengedhetetlen a tanórák kezdetét és végét jelző hangjelzés. Napjainkban ezt a feladatot egy dallamcsengő látja el a legtöbb helyen. Ezen szakdolgozat egy ilyen készülék tervezésébe és megépítésébe nyújt betekintést.

Az első fejezetben ismertetem a már létező, több évtizede üzemben lévő termékváltozatokat. Megvizsgálom az általuk nyújtott szolgáltatásokat, működési elveiket, és rámutatok arra, hogy milyen hiányosságokat mutatnak a mai, modern felhasználói igényekkel szemben.

Saját eszközömet egy Linux alapú számítógép segítségével valósítottam meg. A második fejezetben bemutatom az ezt kiegészítő áramkört, mely egy 8-bites mikrokontrolleren alapszik. Kifejtem hogyan működik a mikrovezérlőn futó firmware, valamint azt, hogy milyen módon kommunikálnak egymással a részegységek. Ezután áttérek a magasabb szintű megvalósításokra. Részletezem a C++-ban íródott időzítést és lejátszást vezérlő program felépítését és működését. Végül pedig a web alapú felhasználó felületről és a mögötte rejlő szerver oldali alkalmazásról lesz szó.

Befejezésképp összefoglalom a szerzett tapasztalatokat és felvetek pár, a jövőben megvalósítandó fejlesztési ötletet.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.