Épületautomatizálási rendszer tervezése

OData támogatás
Konzulens:
Barta András
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Jelen diplomaterv egy épületautomatizálási rendszer vázának megtervezését és megvalósítását mutatja be. Már jelenleg is rengeteg ilyen profilú eszköz létezik, viszont mindegyikhez kapcsolódik egy fejlesztőkörnyezet (ami néha csak egy Windows-ból ismert varázslóra emlékeztet), ami erősen lekorlátozza lehetőségeinket.

Célom egy olyan alap létrehozása, melyre később minél több típusú vezérlőrendszer hatékonyan felépíthető. Ehhez meg kell találni a közös pontokat: mik azok a részegységek, melyek a legtöbb ilyen típusú feladatnál közel megegyezhetnek anélkül, hogy ezek előzetes megvalósítása jelentősen korlátozná a konkrét fejlesztés mozgásterét.

Az első részben az épületautomatizálási feladatok egy lehetséges csoportosítását mutatom be, ezt követően kitérek néhány meglévő rendszerre, majd megvizsgálom, hogy mi újat lehetne még nyújtani ezen a területen.

A megvalósításhoz felhasznált technológiák leírása után nagyvonalakban felvázolom az általam elképzelt rendszert. Ezt követően bővebben is bemutatom a szoftver és a hardver egyes részegységeit és ezek kapcsolatát.

Az alap rendszer segítségével megtervezem egy konkrét épület, egy múzeum két termének vezérlését.

A munkát az eddigi tapasztalatok összegzése és a további feladatok összegyűjtése zárja.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.