Értékesítési portál és dashboard fejlesztése Symfony keretrendszerben

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Martinek Péter
Elektronikai Technológia Tanszék

Dolgozatomban egy értékesítési portál megtervezését és elkészítését mutatom be. A portál egy szoftverfejlesztő vállalat számára készült, amely az általa fejlesztett webalkalmazásban és azt támogató alkalmazásokban létrejövő adatokat kívánta integrálni, a vállalatnál dolgozó értékesítők igényeinek megfelelően.

A dolgozatban először arról írok, hogy a vállalat miért nem egy piacon kapható vállalati portált rendszert szabott testre a feladat megvalósításához, és ezzel kontrasztba állítva ismertetem az egyedi fejlesztéssel járó előnyöket. Az értékesítési portálon két dashboard is helyet foglal, így kitérek ezek típusainak és céljának bemutatására is ebben a részben.

Ezek után ismertetem a portálban integrálásra kerülő alkalmazásokat, majd a portál tervezett funkcionalitását mutatom be. Az ezekről szóló két fejezet mutatja be legjobban, hogy mik voltak a vállalat igényei, azok kielégítéséhez milyen eszközök álltak rendelkezésre és milyen korlátozásokkal kellett szembe nézni a megvalósítás során.

Az ezt követő három fejezetben részletezem a megvalósítási tervet és a megvalósítás menetét. Az implentáció egy iteratív folyamatban került végrehajtásra, amely során minden tervezett funkció megvalósult. A megvalósítási terv bemutatásáról szóló fejezetben szót ejtek a menet közben elvetett ötletekről, megvalósítási alternatívákról is.

Végül a dolgozatomat az értékesítési portál tesztelésének és továbbfejelsztési lehetőségeinek leírásával fejezem be. Az elkészült alkalmazás ugyan minden tervezett funkcióval rendelkezik, de a fejlesztés során további ötletek merültek fel, amelyek már csak a jövőben kerülnek majd megvalósításra. A tervezés során hozott döntéseknek és a portál alapját nyújtó keretrendszernek hála ezek már könnyen kivitelezhetőek lesznek.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.