FINA VVB biztonságtechnikai kamerás frontend fejlesztés, és backend infrastruktúra

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Huszák Árpád
Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

A Vizes Világbajnokság során felmerült az igény a Belügyminisztérium részéről, hogy a már meglévő biztonságtechnikai rendszert kiegészítsék a közvetítésben részt vevő kamerák képével. Ezeket a kamerákat az Antenna Hungária műsorgyártási részlege üzemelteti, így én, mint a cég multimédia fejlesztési gyakornoka azt a feladatot kaptam, hogy implementáljak egy olyan webes felületet, amelyen keresztül a Belügyminisztérium operátorai hozzáférhetnek az élő kameraképekhez, illetve visszanézhetik a rögzített felvételeket. Ehhez a weboldalhoz rendelkezésre állt a már korábban használt backend infrastruktúránk, amit kiegészítettünk különféle fejlesztésekkel. A szakdolgozatom azt foglalja össze, hogy milyen módon valósult meg a szóban forgó frontend, milyen technológiákat használtam fel, illetve milyen módon folytam bele a backend infrastruktúra átalakításába. A frontend egy HTML5 Bootstrap sablonra készült, reszponzív, skálázható, JW Playereket magába ágyazó JavaScript kódot futtató weboldal, míg a backendről a videóképek streaming enkóderek segítségével MPEGTS over RTMP jelfolyam formájában érkeznek az Antenna Hungária streaming fejállomására, amelyek Wowza stream packaging és recording szervereken kerülnek feldolgozásra. Ezek egyszerre biztosítják az RTMP -> HLS on-the-fly átcsomagolást, illetve a felvételek rögzítését is 1 órás darabokban. A CDN rendszer felhőből (Azure, Amazon) tartalékolt.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.