FRC-004 kommunikációs rádiórendszerének fejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Dudás Levente
Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék

A címben szereplő FRC-004 a Formula Student mérnökverseny sorozatra készült diák versenyautó, amit a Budapesi Műszaki Egyetem hallgatói, a BME Formula Racing Team résztvevői építettek. A verseny célja, hogy a fiatal mérnököket még tanulmányaik folyamán felkészítse az önálló munkára és arra, hogy gyártástechnológiailag megfelelő alkatrészt tervezzenek.

A verseny részét képezi, hogy beszámoljunk az általunk tervezett és készített alkatrészekről, valamint azok költségéről. A tapasztalatszerzés mellett ezért is fontos, hogy az autó nagy része saját fejlesztés legyen.

A pilótával való kommunikáció a tesztek folyamán rendkívül fontos. Nem csak a részeredmények közlésére, vészhelyzetben a gyors információközlés elengedhetetlen. A mechanikai meghibásodás ugyanis kívülről gyakran korábban észlelhető, mint az autóban ülve.

A fenti okok miatt készítettem saját adó – vevő készüléket úgy, hogy az autóban való használatot vettem alapul. A tervezés fő szempontjai a tápfeszültség, rázkódás, tömeg, hatótávolság és megbízhatóság kezelése volt.

Az első feladat a papíron való tervezés és az alkatrészek (kontroller, rádiós modul) kiválasztása. Miután ezek megvoltak, áramkörtervező programmal megrajzoltam a kapcsolási rajzot majd az alapján elkészítettem a huzalozást. A nyomtatott huzalozású lemez gyártása után beültettem az alkatrészeket. Közben elkészült a vezérlő szoftver, amit fel kellett programozni a készülékre. Konzulensem segítségével teszteltünk mind labor-, mind terepi körülmények között. A tesztek folyamán fontos volt a műszerek használata, amit a munkám folyamán sajátítottam el.

A dobozolásról is gondoskodtunk. Egy általunk tervezett, mart alumínium szerszám segítségével karbon dobozt készítettem mindkét oldali készüléknek.

A félév alatt sikerült tehát egy működő adó – vevő készüléket tervezni, ami digitális FSK átvitelt használva analóg hangfrekvenciás jelet továbbít.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.