Flottakövető adatnyilvántartó rendszer készítése ASP.NET Core keretrendszer használatával

OData támogatás
Konzulens:
Szabó Gábor
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

A szakdolgozatom céljaként elsősorban egy olyan alkalmazás fejlesztésében szerettem volna elmélyülni, ahol egészen a specifikációtól a megvalósításon át nem csak a fejlesztésben veszek döntően részt. Egy olyan folyamatban, ahol már az ötletelés és a kezdeti tervezéstől is döntő részt vállalok. Továbbá ezek mellett szerettem volna a mindenkinek a zsebében, már-már kötelező jelleggel elérhető okoseszközök funkcionalitását növelni egy olyan lehetőséggel, amelynek akár a későbbiekben üzleti szerepei is lehet.

A célra egy flottakövető webes alkalmazáson keresztül szeretném bemutatni a tervezői, fejlesztői döntéseket és az alkalmazott technikákat. A dolgozat végén pedig ezek használatának tapasztalatáról szeretnék ejteni pár szót.

Az elkészítendő alkalmazás két főbb részből áll. Egy adminisztrációs felületből és egy olyan hozzáférési pontból áll, amely segítségével az okoseszközök a kívánt adatokat megoszthatják a rendszerrel.

A fejlesztéshez a megkötésem, hogy használjam fel a lehető legtöbb Microsoft által biztosított technológiát a fejlesztéshez, de ne határozzam el magam a cég mellett, ezért is került előtérbe az ASP.NET Core keretrendszer használata, amely a cég új irányai mentén futtatható Linux rendszeren is.

Megoldásként szeretnék egy olyan szakdolgozatot elkészíteni, ami rávilágít a szoftverfejlesztés fontosabb részeire és tartalmaz olyan döntéseket, amelyeket a későbbiekben is bátran használhatok, más célú, akár több éves fejlesztési folyamatok részeként is csapatban.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.