Forgatókönyv alapú vizuális adatelemzés

OData támogatás
Konzulens:
Gönczy László
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

Az adatok elemzése, valamint a közöttük levő összefüggések feltárása és ezek ábrázolása nem egyszerű feladat, általában több lépésen keresztül lehet csak eljutni a kívánt állapotba.

Az ilyen lépéssorozatok, azaz az adatelemzés menete sokszor igen fontos lehet, azonban az interaktív elemzést támogató eszközök többnyire nincsenek felkészítve arra, hogy megjelenítsék ezt a folyamatot, mintegy forgatókönyvbe rendezzék azt, így az elemzést végző emberekre hárul a feladat, hogy lementsék az egyes lépéseket valamilyen formában, valamint az egyes lépések eredményét sem tudják visszajátszani, csak az elmentett adatok alapján lehet azokra következtetni.

Elérhetőek ugyan eszközök, melyek képesek forgatókönyvet létrehozni az elemzési folyamatból, de ezek használata általában nehézkes a merev struktúra miatt, amit alkalmaznak.

A szakdolgozat célja, hogy olyan megoldást adjon erre a problémára, mely már létező alkalmazásokat - jelen esetben a Shiny és az XMind technológiákat - felhasználva és köztük egy kétirányú konverziót megvalósítva az adatok forgatókönyvbe rendezése és a forgatókönyvből történő adat-visszaállítás viszonylag egyszerűen elvégezhető legyen.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.