Forraszanyag térfogatának roncsolásmentes meghatározása képfeldolgozás segítségével

OData támogatás
Konzulens:
Sinkovics Bálint
Elektronikai Technológia Tanszék

Diplomamunkám keretében egy olyan eljárást fejlesztettem ki, amely röntgenképek alapján lehetővé teszi az egyes forrasztott kötéseknél felhasználásra került forraszanyag térfogatának meghatározását, ezzel könnyítve meg a hibaanalízist, azon belül is a forraszkötések vizsgálatának folyamatát. A feladat első lépéseként megvizsgáltam az alkalmazás fizikai hátterét, melynek eredményeként egy mérési sorozat után meghatároztam az ólommentes forraszanyag (SAC 305) abszorpciós tényezőjét, azt a fizikai jellemzőt, ami leírja, hogy az anyag mennyire nyeli el a röntgensugarakat, miközben azok áthaladnak rajta. Második lépésként a tényleges feladathoz közel álló problémával foglalkoztam, melynek során tapasztalatokat szereztem a képfeldolgozás területén, valamit lefektettem a későbbi eljárások alapjait. A harmadik lépésben már valós kötések vizsgálatára koncentráltam, és olyan algoritmusokat hoztam létre melyek ezek vizsgálatára alkalmasak. Az algoritmusok elkészítése után mérési sorozattal bizonyosodtam meg arról, hogy a használatukkal kapott eredmények milyen hibahatárok között mozognak. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az eredmények az iparban használt szórásokon belül vannak, ezért a kifejlesztett eljárások valós körülmények között is nagy biztonsággal használhatóak. Utolsó lépésként a verifikált algoritmusokhoz egy grafikus felhasználói felületet készítettem, mely gyors és egyszerű kezelést biztosít a felhasználók számára és megjeleníti az analitikai vizsgálathoz szükséges eredményeket. A kifejlesztett eljárás és a létrehozott program egyszerű, gazdaságos és olcsó módot biztosít a térfogat méréséhez, mely során nem kell új berendezéseket beszerezni, csupán a meglévő röntgenberendezést használni. A módszer elvi felépítése lehetővé teszi, hogy a vizsgálathoz bármilyen röntgenberendezés használható.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.