GPS alapú fedélzeti járműkövető eszközök elektronikus útdíjelszámoló rendszerhez

OData támogatás
Konzulens:
Berényi Zsolt
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Az egységesen átjárható, használatarányos elektronikus útdíjszedés bevezetése a teherforgalomban az Európai Unió egyre sürgetőbb gazdasági érdeke, és egyben az utóbbi évtizedben felélénkült útinformatikai szabványosítási folyamatok fő mozgatórugója. A hagyományos, fizetőkapus megoldások mellett az Unió által is egyre inkább támogatott műholdas helymeghatározás alapú technológiák az útdíjazásban rejlő lehetőségek teljesen új tárházát nyitják meg. A téma fontosságát és időszerűségét érzékelteti, hogy a hamarosan bevezetendő új magyarországi útdíjazó rendszert Európában elsőként már teljesen szabványos, EU-konform alapokra kívánják helyezni.

Szakdolgozatomban ismertetem az elektronikus útdíjszedéshez kapcsolódó európai előírásokat, majd egy azoknak megfelelő kísérleti rendszer általam megvalósított elemeit mutatom be.

Feladatom magában foglalja a járműkövető eszközök és az adatgyűjtő központ alkotta infrastruktúra megtervezését és megvalósítását, továbbá egy térkép alapú grafikus monitorozó felület létrehozását. Az elkészült rendszerelemeket szimulációs és tesztelési komponensekkel kiegészítve szemléltetem, hogy a megoldás alkalmas arra, hogy egy országos, európai viszonylatban is versenyképes rendszer alapjául szolgáljon. A továbbfejlesztési javaslatokat tartalmazó részben meghatározom az ehhez szükséges konkrét további lépéseket.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.