Hálózati gyorsítótár teljesítményelemzése különböző SDN alapú környezetekben

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Csikor Levente
Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

A Software Defined Networking (SDN) egy folyamatosan fejlődő, dinamikus, menedzselhető, könnyen adaptálható és költséghatékony hálózati architektúra, mely ideális napjaink nagy sávszélesség igényű és változó természetű alkalmazásai számára. A koncepció egyik elsődleges célja a hálózati eszközök belső működésének (adatsík) és a vezérlő logikának (vezérlősík) a szétválasztása, ezzel lehetővé téve a felhasználók számára, az eszköz működésének a hagyományosnál sokkal közvetlenebb irányítását. Habár az SDN hálózati koncepció forradalmian új felhasználási lehetőségeket rejt magában, a ma kapható SDN eszközök igen eltérő színvonalon képesek csak megvalósítani a szabványban előírt funkciókat. Ennek oka, hogy minden gyártó a legkevesebb költség ráfordításával próbálja implementálni a számukra piaci szempontból még nem feltétlen kedvező OpenFlow protokollt, ezért új hardver megtervezése helyett, a már létező, saját architektúrájukra alkalmazva igyekeznek megvalósítani azt. A kialakult heterogén piaci környezetben az egyes eszközök működése és teljesítménye drasztikusan különböző lehet.

Az SDN elképzelésnek az egyik legfontosabb célja, hogy egy harmadik fél által megírt hálózati funkcióknak – a teljesítmény és működés szempontjából – nem kell foglalkoznia az adatsíkban lévő fizikai eszközökkel. Célom e felvetés tényleges teljesülésének vizsgálata, egy kézenfekvő példán, egy hálózati gyorsítótár alkalmazásán keresztül.

Dolgozatom során az OpenCache gyorsítótár több SDN környezetben való használatával vizsgálom az SDN alkalmazás sík teljesítménybeli függőségét az adat síktól. Az általam definiált mérési módszertant követve elvégezem az egyes rendszerek teljesítményelemzését, majd miután rávilágítok a hardveres OpenFlow switch hátrányaira optimalizációs lehetőségeket boncolgatok. Ennek eredményeképpen megtervezek és implementálok egy új felépítésű OpenCache rendszert, amely nagyobb teljesítményre képes a csökkentett fizikai OpenFlow switch követelményeknek köszönhetően.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.