Hibakezelést menedzselő rendszerek integrációja

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Szikora Béla
Elektronikai Technológia Tanszék

A hibakezelést menedzselő rendszerek legáltalánosabb felhasználási területe a szoftverfejlesztés illetve szoftvertesztelés. Az ilyen programok segítségével átláthatóbban és hatékonyabban lehet egy fejlesztést végigkövetni ciklusokra, státuszokra lebontva, valamint javítást eszközölni rajta.

A szakdolgozatom első felében bemutatom röviden a Vodafone Hungary által használt hibakezelő programot (Remedy), annak főbb tulajdonságait és működési mechanizmusát, valamint a Hewlett-Packard Hungary Vodafone Account-ja által használt szoftver életciklusát végigkövető alkalmazását, abból is leginkább a hibák követésére használt modult (Defects).

Ezt követően kitérek a tervezés szakaszaira, részletezve a lehetséges megoldásokat és az okokat, hogy miért döntöttem mellettük illetve ellenük.

Az általam készített alkalmazás az összekötő kapocs a két cég által használt rendszer között Remedy – ALM irányban. Amint megjelenik egy új hibajegy a Remedy-ben, az előre meghatározott vizsgálatok alapján eldől, hogy szükség van-e áttenni vagy sem. Ha igen, akkor az bekerül a program saját adatbázisába, bővül a konfigurációs tábla által megadott értékekkel és miután megbizonyosodott róla, hogy ténylegesen nem létezik még ilyen bejegyzés az éles ALM rendszerben, felveszi oda a megfelelő, előre meghatározott formában.

Összességében a program fő funkciója, hogy automatizálja a HP számára a Vodafone által felvett hibajegyek felvételét saját rendszerükbe, valamint képez egy olyan felületet, ahol visszakereshető bármilyen hibajegy, mellyel a program indítása után foglalkozott a cég.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.