Hibrid meghajtású gokart hajtásláncának vezérlése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Tóth Csaba
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

A szakdolgozat megírása során a Robert Bosch Kft „Go-Kart, Go-Bosch!” rendez-vényére készülő referencia gokart hajtásláncának vezérlését készítem el. Munkám során egy 8 fős csapattal építünk át egy gyári gokartot úgy, hogy többféle vezetést segítő rend-szerrel legyen felszerelve. A rendezvény szabályzata szerint a gokart akár teljesen önálló működésre is képes, és minden fő eleme számítógép által vezérelt.

A feladatom megvalósítása során felmérem a megvalósítandó feladatokat, megtervezem az ahhoz szükséges áramköröket, elkészítem az elektronikát, majd implementálom a szükséges szoftvert. A tervezés során egy mikrokontrollerre épülő vezérlőt készítek el, amelyhez szenzorokat és aktuátorokat illesztek. A szenzorok segítségével információt gyűjtök a jármű állapotáról, az aktuátorokkal pedig beavatkozom annak viselkedésébe.

Az általam elkészített áramkör képes:

• érzékelni a gázpedál állását

• beavatkozni a belsőégésű motor működésébe

• aktiválni egy nagy teljesítményű villanymotort

• az oldalanként felszerelt kefe nélküli villanymotorok vezérlésére

A dolgozat során ezen összetett feladatokat bontom szét, és oldom meg önállóan. A feladat végére egy bedobozolt elektronika készül el, mely tesztelésre alkalmas állapotban van.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.