Ipari létesítmény villamosítása és meddőteljesítmény gazdálkodása

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Iváncsy Tamás
Villamos Energetika Tanszék

A diplomamunkám során egy szerelő műhely, raktár épület komplett villamos hálózatának tervezési lépéseit mutatom be, valamint elkészítem a kiviteli terveket a jelenleg érvényben lévő szabványok és jogszabályok alapján.

Az első fejezetben bemutatom a villamosítandó épületet és írok néhány szót a megrendelő cég főbb tevékenységi köreiről. Ezek után meghatározom az épület csatlakozási teljesítményét. Miután tudom az igény nagyságát, meghatározom az erőátviteli kábelek keresztmetszetét, a szabványban előírt követelmények betartásával. Továbbá összefoglalom még a túlfeszültség és villámvédelem valamint hibavédelem alapfogalmait és elkészítem az ide vonatkozó terveket.

Elkészítem továbbá a fővezeték tervet és a szükséges elosztó szekrények tervét a megfelelő installációs készülékek kiválasztásával. Valamint készítek részletes anyaglistát is, mely alapján költségvetés készíthető.

Ezen felül megtervezem az épület világítási rendszerét, először becsléssel, majd tervező szoftverek segítségével, különböző világítótesteket alkalmazva és összehasonlítom az eredményeket.

A dolgozat utolsó harmada a meddőteljesítmény kompenzálásról szól. Összefoglalom a fázisjavítás szükségességét, gazdasági indokait. Továbbá röviden bemutatom a kompenzálási módokat, az alkalmazható eszközöket. Végül bemutatom egy készülék tervezését és részletezem annak előnyeit, eredményeit.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.