J2EE alkalmazások tesztelése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Micskei Zoltán Imre
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

Teszteléssel elkerülhetők lehetnek a fejlesztés közben vétett hibák által okozott károk. Minél később derül ki egy hiba, annál súlyosabb következményei lehetnek, ezért arra kell törekedni, hogy a hibákat minél hamarabb észrevegyük és kijavítsuk. Hibajavítás közben azonban a fejlesztők akaratukon kívül elronthatnak más, működő részeket, ezért nem elég ellenőrizni, hogy az adott módosítás az adott problémát megoldja-e, az alkalmazás többi részét is meg kell vizsgálni. Minél nagyobb egy rendszer, annál nehezebb átlátni, ezért szükségünk van jól megtervezett és implementált tesztekre, amelyek kellően ellenőrzés alatt tartják. A J2EE rendszerek elosztottak, sokfelhasználósak és vállalati méretűek, ezért ezeknél különösen fontos, hiszen sok komponensből állnak és ezek a komponensek erősen függnek egymástól.

A feladat célja az volt, hogy megismerkedjek a J2EE alkalmazások tesztelési módszereivel, vizsgáljam meg az adott teszt feladatokhoz létező eszközöket és módszereket. Ehhez kiválasztottam egy minta alkalmazást, és azon keresztül végigvettem a tipikus tesztelési feladatokat.

Az irodalomkutatást a rendszer összeállítása és tervezés, majd a tesztek implementálása és futtatása, végül az eredmények kiértékelése követte.

Az első fejezetben a tesztelésről általában van szó. Bemutatom a J2EE rendszert és tesztelés menetét.

A második fejezet szól a konkrét alkalmazás felépítéséről, valamint a követelmények definiálásáról.

A harmadik fejezetben a tesztek tervezéséről és implementálásáról van szó. Itt előtérbe kerülnek különböző módszerek a tesztelésre, valamint a használt eszközökkel való konkrét implementációkra is mutatok példákat.

A negyedik fejezet a tesztek futtatásáról szól. Külön részletezem az egyes típusok futtatásának menetét, és a futási eredmények kiértékelését.

Az ötödik fejezet az összefoglalás és az eszközöknek, illetve a munkának az értékelése.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.