Kamera protokoll konverter fejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Harmati István
Irányítástechnika és Informatika Tanszék

Napjainkban az autóipar termékei sokféle és egyre komplexebb rendszerek, melyeket nehéz egységesen kezelni. A kommunikációs protokollok közötti átjárás sok alkalmazás számára szükséges, plusz problémákat felvető részfeladat. Ahhoz, hogy ezt maradéktalanul képesek legyünk biztosítani, meg kell ismernünk mindkét oldal tulajdonságait és ennek megfelelően a két oldal közötti kapcsolato(ka)t megteremteni. Jelen diplomaterv célja egy ilyen protokollok közötti átjárást megvalósító célhardver tervezése és realizálása a definiált autóipari feladatok (képinformációk továbbítása) végrehajtása céljából.

A diplomaterv része a budapesti Robert Bosch Kft. Car Multimedia - Instrumentation Systems (CM-IS) osztályán folyó fejlesztéseknek. A CM-IS osztály járművek – főként felső közép- és felsőkategóriás személygépkocsik – műszerfalainak, központi és head-up kijelzőinek fejlesztésével foglalkozik. A megfogalmazott feladat az osztály hardveres csoportján belül került kivitelezésre.

A cél, egy már meglévő speciális kamerás rendszerhez illeszkedő, annak adatait és funkcióját felhasználó elektronikus alrendszer fejlesztése és interfészeinek átalakítása volt szabványos autóipari videóinterfészre (Automotive PIXel link). Az ehhez szükséges áramköri terv és a beágyazott digitális alrendszerek programozása és összehangolása (FPGA, mikrokontroller) mind a feladat részét képezték. További kihívást jelentett az kameráról szükséges információ korlátozott mértékben való rendelkezésre állása, de ez az ipari fejlesztések során általános körülménynek számít és hozzájárul a mérnöki szemléletmód és kreativitás fejlődéséhez.

A munka eredményeképpen megvalósult a célként kitűzött kamera protokoll átalakítás, teljes mértékben funkcionáló hardver és szoftver összetevőkkel. Az kész rendszer a már meglévő eszközzel való összehangolása és demonstrációja is végigkövethető a dokumentációban. A diplomaterv javaslatokat tesz a kérdéses részek magyarázatára és kitekint a fejlesztés további lehetőségeire is.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.