Kollaboratív robot ipari alkalmazása

OData támogatás
Konzulens:
Oláh István
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

MSc diplomamunkám keretében az ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. első, világon egyedülálló kétkarú kollaboratív robotjával foglalkoztam. A kollaboratív robotok úttörő megoldásnak számítanak az iparban, hatalmas jövő előtt állnak, valamint rendkívül nagy értékkel bírnak nem csak az ipari fejlődésben, hanem bizonyos társadalmi kihívásokban is. Ezen okokból kifolyólag is érdemesnek tartottam foglalkoznom ezzel a témával, és mélyebben megismerni az ABB YuMi robotját. A diplomamunka első célja ebből fakadóan a kollaboratív robotok, ezen belül a YuMi megismerése, és annak kutatása, hol, és hogyan érdemes alkalmazni egy ilyen robotot. A technológia annyira friss, hogy nemhogy Magyarországon, de világszinten sem terjedt még el igazán, így fontos feladatom volt az ipari alkalmazások keresése is. Részben ehhez kapcsolódik a diplomamunkám második, és egyben fő célja, melyben egy olyan ipari alkalmazást elkészítését vállaltam szimulátorban, melyre ez a robot maximálisan alkalmas, és akár a valóságban is megvalósulhat egy ilyen gyártás. Ehhez rendelkezésre áll az ABB RobotStudio szoftver, ahol az összes ABB robotot lehet szimulálni. Ennek a munkakörnyezetnek a megismerése, bemutatása is a feladatom része volt, hiszen ebben a számomra teljesen új alkalmazásban kellett fejlesztenem. Ezután bemutatom a robotprogramozásban megszokott jellegű, elkészített kódot, ezzel kellően átfogva a kollaboratív robotok témát. Zárásként pedig röviden szót ejtek a kiegészítőfeladatnak szánt Qt szoftver elkészítéséről.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.