Közlekedők közössége

OData támogatás
Konzulens:
Lajtha András Balázs
Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

Napjainkban sokan vannak olyanok, akik tömegközlekedéssel utaznak munkahelyükre, iskolájukba. Az agglomerációkban élők közül egyre többen választják a városba jutáshoz a közösségi közlekedést. Az utazások idejét gyakran pótcselekvésekkel töltik el, mint például sorozatok nézése, alkalmi játékokkal való játszás, zenehallgatás, ebook olvasás, pedig a járművek közösségek gyülekezőhelyei is lehetnének, ahol lehetőség nyílna a meglévő személyes kapcsolatok ápolására, vagy akár újak kialakítására is. Mégis gyakran előfordul, hogy barátok, iskolatársak, régi ismerősök egymást elkerülve utaznak hosszú időn át ugyanazon járműveken.

A diplomaterv témám keretén belül megvalósított alkalmazás célja, hogy segítsen a vonattal utazó, ingázó felhasználóknak az utazásaik összeszervezésében, és ezáltal a személyes kapcsolataik ápolásában, így hasznosan töltve az utazások eddig esetleg elvesztegetett idejét.

Az elkészült alkalmazás használatával a felhasználó megtekintheti az általa megadott útvonalon közlekedő azon járatokat, amelyeken az ismerősei vagy saját maga utazik. Emellett lehetősége van bejelentkezni az egyes járatokra, vagy törölni a korábbi bejelentkezéseit. A felhasználó megtekintheti, hogy egy adott ismerőse mely járatokkal szokott közlekedni, és azt is, hogy egy járatra ki és hol szokott fel- és leszállni. Ezen felül azt is megadhatja, hogy mely ismerősei láthassák az utazásait, és kik legyenek azok, akik elől rejtve legyen.

A dolgozatomban először vizsgálom a meglévő közösségi alkalmazások kiterjesztési lehetőségeit, majd egy prototípus segítségével elkészítem az alkalmazás végleges specifikációját. Ezután a megvalósítás során hozott tervezői döntések, eszközök, és az alkalmazás bemutatása következik. Végül az alkalmazás terjesztéséről, teszteléséről és továbbfejlesztési lehetőségeiről írok.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.