Mezőgazdsági célú, kisteljesítményű napelemes rendszer megvalósíthatóságának vizsgálata

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Kiss István
Villamos Energetika Tanszék

A villamosenergia-termelés összetétele az elmúlt pár évben drasztikusan megváltozott. A hagyományos szén alapú erőművek környezetszennyező hatásának felismerése után a magyar állam is célként tűzte ki a klímavédelmi célok betartását, új fejezetet nyitva ezzel a jellemzően atom és szén alapú erőművekkel rendelkező Magyarország történetében. Az elmúlt években a megújuló energiatermelő erőművek támogatása a KÁT (Kötelező Átvételi Rendszer) alapján valósult meg, míg jelenleg a KÁT rendszert leváltó METÁR (Megújuló Támogatási Rendszer) van érvényben. A 2016-ban igényelt KÁT jogosultságok 2018 végéig felhasználhatók. A régi szabályozás szerint bárki leadhatott kérelmet KÁT jogosultságra, így 2016-ban összesen több mint 2000 MW napelem kapacitás (Paks 1 beépített kapacitásával megegyező nagyságú) kivitelezésére adtak ki engedélyt. Akik igényeltek KÁT jogosultságot, jellemzően kereskedtek a jogosultsággal, mert nem volt sem igénylőhöz, sem területre korlátozva. Az előbbi mondatból már sejtheti az olvasó, hogy kettő és fél év alatt a beadott kapacitás mindössze tized része valósult meg. A METÁR rendszer szigorúbb szabályozással, rövidebb támogatási idővel rendelkezik, ezért KÁT jogosultságú erőmű kedvezőbb feltételekkel létesíthető. A kormány új álláspontja szerint, a mezőgazdasági termelők külterületi telkeken való napelempark beruházásait kell támogatni. 2018 elején a kormány döntést hozott arra vonatkozólag, hogy a KÁT engedélyekkel ne lehessen kereskedni. Az elosztói engedélyeseket arra kötelezték, hogy 3km távolságig térítésmentesen bővítsék hálózatukat, amennyiben kiserőmű kíván csatlakozni rájuk. Mivel a hálózati engedélyesek erre nincsenek felkészülve, a kötelező bővítést 3 éven belül kell elvégezniük, ami a napelempark kivitelezési időpontját bizonytalanná teszi. A METÁR jogosultság megszerzése után a beruházónak a kereskedelmi üzembe helyezést 2 év alatt kell elvégeznie. A kormány 2018. április végi kormányrendelet változtatása révén a METÁR rendszerre való igények benyújtását 5 napos határidővel eltörölte, így jelenleg nem nyújtható be kérelem napelempark beruházásra. A 2018. májusi rendeletváltozás hatására a KÁT engedélyek megint gazdát cserélhetnek, feltéve, hogy a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak nyilvánítják. A kormány egymást keresztező lépései előtt értelmetlenül áll többek között a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség is. Az érintett szervezetek remélik, hogy ez csak egy átmeneti állapot, amely során a kormány jelenleg a fentebb említett agrár programot készíti elő.

Jelen szakdolgozatom célja olyan átfogó ismeretanyag nyújtása napelemes kiserőmű beruházással kapcsolatban, ami segítségével a témában nem jártas ember is átlátja a kiserőművek létesítési nehézségeit, kihívásait. Olyan objektív képet kívánok az olvasó számára mutatni, ami alapján mérlegelni tudja, hogy megéri-e egy közel 200 millió forintos beruházásba belevágni, vagy sem.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.