Mikrokontrolleres hajtásvezérlés

OData támogatás
Konzulens:
Naszály Gábor
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

Összefoglaló

Diplomatervemben egy oktatási célú, kísérleti hajtásvezérlő egység fejlesztésével foglalkozom. A fejlesztőeszköz egy mikrokontrolleres vezérlőegységből és a hozzá csatolt teljesítményelektronikából áll, amellyel különböző villamos forgógépek szabályozott hajtása valósítható meg mérési és demonstrációs céllal.

Az univerzális fejlesztőeszköz elkészítését részfeladatokra bontottuk, melyek közül az első egy háromfázisú állandómágneses szinkron gép áramvektor szabályozással történő működtetése. A korábbi diplomamunkák keretében elkészült hardver eszközök rendelkezésemre állnak, így feladatom a mikrokontrolleres egység programjának megtervezése, elkészítése, és tesztelése.

Dolgozatomban összefoglalom a feladat szempontjából szükséges, megszerzett elméleti ismereteket a szabályozott hajtásokról, az áramvektor szabályozásról, a használt hardver eszközök felépítéséről illetve működéséről, és a beágyazott szoftverekről. Ismertetem az elkészített szoftver rendszertervet, a kiválasztott szoftver architektúrát, a megvalósítandó funkciókat és azok rétegekbe rendezését. Bemutatom az implementáció lépéseit, az elkészült szoftvert, továbbá mind a szoftver mind a teljes hardver-szoftver egység ellenőrzésére szolgáló tesztelési módszereket és ezek eredményeit.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.