Monitorozó rendszer tervezése és megvalósítása tartalomközpontú hálózatok vizsgálatához

OData támogatás
Konzulens:
Németh Felicián Bálint
Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

Az IP alapú hálózatok fejlődése során a felmerülő új igényeket a technológia folyamatos kiegészítésével próbálták kielégíteni, amely sok esetben, a ’60-as években megfogalmazott alapokkal, nehezen kivitelezhető. A tartalomközpontú hálózatok (Content Centric Networks – CCN) szakítva a hagyományokkal, teljesen új alapokról indulva, az IP alapú hálózatoktól elszakadva próbálják megoldani ezeket a problémákat, ezzel egy egyszerűbb, könnyebben használható alternatívát nyújtanak az IP hálózatok mellett. CCN hálózatok egyik megvalósítása Named Data Network (NDN), melynek fejlesztése jelenleg is tart. Az új technológia egyik vonzata, hogy vizsgálatához teljesen új rendszereket kell létrehozni, mivel a régi monitorozó alkalmazások erre nem alkalmasak. Jelen dolgozat célja egy olyan hálózatmonitorozó rendszer létrehozása, amely képes egy CCN hálózatban lévő eszközök megfigyelésére illetve az adatátvitel monitorozására. A dolgozat első részében bemutatom, hogy hogyan épülnek fel a tartalomközpontú hálózatok és jelenleg milyen lehetőségek érhetők el a NDN alapú hálózatok megfigyelésére. Következő részben bemutatásra kerülnek a tervezési szempontok, az elkészült rendszer építőelemei, köztük az adatok kinyeréséért felelős saját készítésű modul, és a megvalósított funkciók. Ilyen funkciók az eszközökhöz és a hálózatban használt prefixekhez tartozó adatforgalmak vizsgálata és az adatátvitel monitorozása szegmenssorszám alapján. Az alkalmazás alkalmas közel valós idejű megfigyelésre illetve historikus elemzésre is. Végül egy virtuális NDN hálózaton futtatott teszten keresztül mutatom be az elkészült monitorozó rendszer funkcióit működés közben.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.