Nagy közösségi terek beszédérthetőségének javítása számítógépes modellezés segítségével

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Márki Ferenc
Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

Az akusztika és a hangosítási eszközök elmúlt évtizedekben bekövetkezett fejlődésének ellenére is gyakori az olyan nagy közösségi tér, amelyben újonnan megtervezett hangosítása ellenére is érthetetlen az elhangzott beszéd. Dolgozatomban a teremakusztika objektivitásán keresztül vizsgálom meg, a gyakorlatban milyen lépéseket tehetünk ez ellen.

A tanulmány célkitűzése egy választott rossz beszédérthetőségű terem helyrehozatalának megtervezése és a megtervezett megoldás elméleti úton illetve számítógépes modellezés segítségével történő igazolása.

Ehhez a megfelelő hangnyomásszint elérése mellett az utózengési időre maximálisan 1,5s, a C50-es élességi paraméterre 0dB, és az STI beszédátviteli mutatóra templomokra javasolt 0,54-es, de legalább az elfogadható kategória alsó értékeként értelmezett 0,45-ös értékek elérésére törekszünk, az ISO 3382-es és IEC 60268-as szabványok javaslatai alapján.

A terem modelljén végzett sugárkövetéses szimulációval megtudható, hogy a fent említett paraméterek mindegyikében milyen mértékű javulást szükséges elérni. A javításra felmerülő, elméleti alapokból következő megoldási javaslatok ismertetése után az ezekre irányuló szimulációkkal kiderül, hogy az egyes javaslatok mennyiben járulnak hozzá a beszédérthetőséghez, az adott paraméterek JND értékeinek figyelembe vételével.

Vizsgálódásaink alapján az következő eredményeket szűrhetjük le a vizsgálati helyszínre vonatkozóan: Az elérhető hangnyomásszintet legjobban a mikrofontávolság csökkentésével növelhetjük, a többi paraméter megfelelő értékeit pedig főként hangelnyelő anyag felszerelésével, valamint nagy irányítottságú hangszórókkal kizárólagosan az ülőhelyek felé történő sugárzással érjük el. Javulást eredményez még az éppen nem használt mikrofon kikapcsolása, az optimálisabb frekvencia átvitelű mikrofonok illetve hangszórók használata, valamint a külső zajforrások és nagy utózengési idejű csatolt terek elszigetelése.

Végeredményképpen megállapítható, hogy a választott helyszínen a beszédérthetőség a tárgyalt eszközökkel jelentősen javítható és a javulás sugárkövetéses szimulációk útján is igazolható.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.