Naperőművek alkalmazása a villamosenergia-rendszerben

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Kiss Péter
Villamos Energetika Tanszék

A napenergiára talán sokan úgy tekintettek, vagy tekintenek, hogy hasznosításával leginkább az egyes fogyasztók szintjén érdemes foglalkozni, és esetleg a fogyasztók által saját energiaköltségeik csökkentésére telepített eszközök széleskörű elterjedése vezethet ahhoz, hogy országos szinten is jelentős legyen az általa termelt energia nagysága. Világviszonylatban vizsgálódva azonban azt láthatjuk, hogy egyre nagyobb teret nyernek maguk a villamosenergia-ellátásban a hálózatra csatlakozó, erőműként működő rendszerek – mérsékelt éghajlaton ezek napelemes rendszerek, míg mediterrán, illetve sivatagi, félsivatagi vidékeken koncentrált sugarú naphőerőműveket jelentenek.

Dolgozatomban a napenergia hasznosításának történetének és eszközeinek számbavétele után kitérek egy lehetséges hazai kiserőmű megvalósításának gazdasági vonatkozásaira – ezt azért teszem, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy az ilyen rendszerek elterjedése legalább annyira gazdasági kérdés is, mint technikai vagy környezetvédelmi. A 21. században a legfőbb értékmérő a pénz, amely gyakran felülírja a józan észt, vagy a hosszú távra gondolkodást, így valódi áttörés akkor várható, amikor már gazdaságilag is „megéri” majd a megújuló energiaforrások használata. Emellett bemutatom a hálózatra csatlakozás folyamatát is. Részletesen bemutatom a koncentrált sugarú rendszerek működését is – ezt egyfajta hiánypótlásnak szánom, mivel a témával részletesebb foglalkozó magyar nyelvű forrással nem találkoztam. Bízom benne, hogy egyes fejezetek oktatási segédanyagként is hasznosak lehetnek a jövőben.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.