Navigációs adatok integrálása vezetéstámogató rendszerbe

OData támogatás
Konzulens:
Bányász Gábor
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Európában a 2010-es évben több mint 31000 halálos közúti baleset történt. Ez egy hatalmas szám, az autógyártók nagy hangsúlyt fektetnek ennek csökkentésére. A passzív biztonsági rendszerek mellett egyre gyakrabban találkozhatunk aktív biztonsági rendszerekkel. Míg az előbbiek a megtörtént baleset súlyosságát csökkentik, addig az utóbbiak már a baleset bekövetkezését igyekeznek elkerülni, ezáltal csökkenteni az emberi sérüléseket és az anyagi károkat. A kamera alapú aktív biztonsági rendszerekkel egyebek között megvalósítható a sávtartás, vészfékezés és közlekedési táblák kijelzése. A probléma a táblakijelző funkciók esetében, hogy különböző technológiai és infrastrukturális okokból kifolyólag nem minden tábla detektálása megoldott és ebből következően a sebességkorlát sem mindig meghatározható. A rendszer teljesítménye a navigációval történő fúzióval növelhető. Ez megoldható egy ADASIS nevű protokollal, amely egy metódus arra, hogy az autó CAN hálózatán keresztül hogyan lehet eljuttatni a többi elektronikus vezérlőegység felé az elektronikus horizontot, ami az autó helyzetének és körülötte lévő úthálózatnak az attribútumait tartalmazza.

A szakdolgozatom célja az elektronikus horizont visszaállítására képes rekonstruktor szoftvermodul továbbfejlesztése. A szakdolgozat írása során elmélyítettem ismereteimet a CAN kommunikáció terén és megismerkedtem az ADASISv2 protokollal. Egy már meglevő elektronikus horizont rekonstruktort kellett jobbá, optimalizáltabbá tenni. A tesztelhetőség érdekében a vizualizáció hozzáillesztése is a feladataim közé tartozott, ez egy jármű pozícióját is tartalmazó térképet és egyéb szöveges adatokat tartalmazó paneleket jelent Qt környezetben megvalósítva.

A rekonstruktor megvalósítása C++ nyelven történt. A tervezés és az átalakítás után a szoftvermodul tesztelését kezdetben szimulációs fájlokkal végeztem. Utána járművel felvett navigációs adatokkal tudtam méréseket végezni, majd végül egy szintén járműben felvett videó és CAN adatfolyam segítségével ellenőriztem a helyes működést.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.