Okos otthon központi egységének fejlesztése PowerLine kommnukációval

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Sütő Zoltán
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

A félév folyamán az úgynevezett okos-otthon koncepcióval és azon belül a villamos hálózaton folytatott kommunikációval foglalkoztam. Ez a technológia közel sem olyan elterjedt, mint a vezeték nélküli technológiák, de pontosan emiatt rejthet kiaknázatlan potenciált. Feltehető jövőbeli terjedésük jó indok amellett, hogy foglalkozzunk velük. A legjobb módja a tanulásnak a gyakorlás, ezért döntöttem úgy, hogy amikkel foglalkozom, azokat meg is valósítom. A félév elején eldöntöttem, hogy egy olyan eszközt fogok tervezni, amely összeköti a villamos hálózaton folytatott kommunikáció világát az internet világával. A feladatom az volt, hogy tervezzek egy központi egységet, amely egy webes felületet biztosít a felhasználó felé, melynek segítségével irányíthatóak a technológiát felhasználó eszközök. Az ehhez hasonló eszközök 3 fő szerkezeti elemből épülnek fel. Egy tápegységből, egy modemből és egy vezérlőből. A megvalósítást a hardverrel kezdtem. Különböző tápegységeket tanulmányoztam addig a szintig, amikor a különböző megoldásokat megértve, azokat ötvözve egy olyan tápegységet tudtam tervezni, ami több megoldást ötvöz a legjobb eredmény érdekében. Ennek megvalósítása azonban problémákkal járt. Miután képes voltam ezen problémák forrását azonosítani, majd kitalálni egy megoldást, az eszköz működőképessé vált. A problémák megoldása során szerzett tapasztalat mélyen hozzájárult a területet érintő tudásomhoz. Miután a tápegység működésre készen állt, a munkámat egy külső ház megtervezésével folytattam, melyek helyet adnak a 3 fő alkotó elemnek. A ház tervezése folyamán jó hasznát vettem a tudásomnak, melyet a szakmai gyakorlatom során szereztem. Úgy döntöttem, egy olyan házat tervezek, amely egyszerű de mégis sokoldalú. A végső házat felszerelhetjük a falra, vagy bármilyen szabványos ipari kalapsínre. A ház belsejét tekintve egy olyan konstrukciót kívántam kialakítani, ami biztosítja a lehetőséget, hogy az alkatrészeket egymástól függetlenül cserélni tudjuk. Ezt követően tanulmányoztam a piacon elérhető modemeket. Azonban a modemet kiszolgáló áramkör nem képezi jelen szakdolgozat részét. Ezt követően a szoftverrel foglalkoztam. Nehézségekbe ütköztem, amikor a vezérlő kommunikációs portjait próbáltam elérni, melyeket természetesen meg is kellett oldanom. Ezután egy üzenet-folyam alapú programozási eszközzel igyekeztem megalkotni a kezelőfelületet. Az ilyesfajta eszközök elvonatkoztatnak a programsoros kódolástól. Ez előnyömre vált, amikor a webes kezelőfelületet kellett megalkotni, míg hátrányomra, amikor a modemmel való kommunikációt kellett kialakítani. Szerencsére megtaláltam az arany középutat. Ezt követően összefoglaltam a rendszer gyengeségeit és eldöntöttem, hogy a közeljövőben igyekszem ezeket orvosolni.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.