Önálló laboratórium téma ajánló mobil alkalmazás tervezése és megvalósítása

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Tapolcai János
Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

Féléves feladatom a TMIT tanszék önálló laboratórium tárgya keretében egy önálló labor téma kiválasztására szolgáló Android mobilalkalmazás fejlesztése volt.

A téma kiírása a konzulensem elmondása szerint onnan származott, hogy a hallgatók felől volt egy olyan igény, hogy szeretnének többet tudni az adott önálló laborról és az azt tartó laborvezetőről. Emellett az oktatók számára is informatív volna, hogy melyek azok a témák, amelyekre az adott félévben nagyobb igény lenne és melyek azok a területek, amelyekre évről-évre csekély a jelentkezőszám és miképpen lehetne ezen változtatni.

A kiírásban szerepelt egy Google Form és ez képezte az alapját az alkalmazásomnak, mivel az applikáció témaválasztás opciója alatt ezek a kérdések és válaszok szerepelnek kisebb-nagyobb módosításokkal.

A felmerült igényeket a konzulensemmel és egy szintén ezen a témán dolgozó hallgatóval vitattuk meg. A célkitűzéseink között a következő tényezők szerepeltek: egységes dizájn, könnyű, gyors kereshetőség oktatóra, témára, továbbá személyes preferenciákon történő szűrés és a kategorizált listázás.

Feladatom során ebből egy, a témákat és azok attribútumait tartalmazó csv kiterjesztésű fájl állt rendelkezésemre, melyben megtalálható az összes téma, a témához tartozó oktatók, témafelelősök, kulcsszavak, ajánlott tárgyak és a témák leírása. A csv fájl mellett még egy listát is kaptam az oktatókról és a hozzájuk tartozó Neptun kódokról.

Ezekből a számomra szükséges adatokat kiolvasva kellett egy komplett működő alkalmazást létrehoznom.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.