Online étrendtervező rendszer Android klienssel

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Ekler Péter
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

A napjainkban elérhető ételek nagy része egészségtelen, de legalábbis túl sok kalóriát tartalmaznak, emellett kevésbé laktatóak. Mindez a rohanó világgal, kevés mozgással együtt azt eredményezte, hogy az átlagos ember egy kissé túlsúlyos. Rengeteg diétás módszer létezik ennek megszüntetésére, a hatásosak pedig valamilyen módon kalóriaszámláláson, az étkezés szabályozásán alapulnak. Ehhez nyújt segítséget a bemutatásra kerülő rendszer.

Az egyik legelterjedtebb platform telefonokon az Android [1], viszonylag olcsó eszközöktől kezdve a csúcskategóriás készülékekig minden szegmensben megtalálható. Az erre írt programok így felhasználók széles köréhez jutnak el, valamint a rendszer támogatottsága, nyíltsága, gazdag dokumentációja előnyös a fejlesztők számára, így én is ezt a platformot választottam. Ezek a telefonok jellemzően állandó internet-kapcsolattal rendelkeznek, így egy távoli szerverrel való kommunikáció sem okoz gondot.

Az általam megvalósított kliens-szerver alkalmazás egy olyan étrend-tervező rendszer, melyben a felhasználó a saját étrendje megtervezésére képes pontos tápanyagtartalmak segítségével. A felhasználók közvetve a szerver által össze vannak kapcsolva: közöttük az egymás által létrehozott étele, recepteket, és azok tápanyagtartalom-adatai megosztásra kerülnek, mindeközben a két fél közötti hálózati kommunikáció forgalma a lehető legalacsonyabb mértékre van szorítva. Meglévő, hasonló (de nem mobil-alapú) rendszerekhez képest pedig jóval flexibilisebb a használata.

A szerver egy TurboGears [2] nevű Python [3] alapú web-keretrendszerre épül. Feladata az adatok szinkronizálása az egyes kliensek között, valamint a felhasználók regisztrációjának, azonosításának és adatokhoz való hozzáférésének vezérlését végzi. A választott platform miatt egy későbbi, web alapú klienshez ugyanaz a szerver szinte változtatás nélkül használható.

Dolgozatomban az említett rendszer során felhasznált technológiákról lesz szó, ismertetem a fejlesztés során felmerült problémákat, valamint az elkészült rendszert, és felépítését fogom bemutatni részletesen.

[1] Android, http://www.android.com/ (2010. 12. 06.)

[2] TurboGears, http://turbogears.org/ (2010. 12. 06.)

[3] Python, http://www.python.org/ (2010. 12. 06.)

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.