Passzív VoIP mérőszonda tervezése és implementációja

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Farkas Károly
Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

A telefon egyike a legnagyobb lépéseknek, amit az ember az első szavak elhangzása óta megtett kommunikációja fejlesztésében.

A hanghívások lehetővé teszik, hogy a kommunikáló felek úgy beszéljenek egymással, mintha egy szobában lennének, még ha a világ másik végén is tartózkodnak, mindezt valós időben, elhanyagolható késleltetés mellett.

Ebben az évszázadbam hihetelten sebességgel folyik új kommunikációs megoldások fejlesztése, ami igyekszik kiszolgálni az egyre növekvő adatfogyasztási, és ezzel a mai valós idejű kommunikáció alapjául szolgáló teljesítményigényeket.

Ennek a fejlődésnek a részeként újabbnál újabb hang-, sőt általánosabban, médiatovábbító megoldásokat kellett kifejleszteni, ezek mellett pedig figyelmet kellett fordítani azokra a megoldásokra is, amikkel majd ezeket a rendszereket monitorozni, a teljesítményüket mérni fogják.

A szakdolgozatom során igyekszem összegyűjteni a telekommunikációs rendszerek fejlődésének fontosabb mérföldköveit - különösen odafigyelve az adatátviteli és híváskapcsolási aspektusokra -, illetve megtervezni, majd implementálni egy olyan mérőeszközt, ami az IP alapú telefónia-rendszerek teljesítményméréseire alkalmas.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.