Pénzügyi tanácsadó portál tervezése és fejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Maliosz Markosz
Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

A pályakezdő fiatalok egyik legáltalánosabb problémája, hogy korábbi tapasztalat nélkül, életükben először kell teljes egészében saját pénzükből gazdálkodni és ennek mikéntje, ahogy számomra sem volt az, nem feltétlenül egyértelmű mindenkinek.

A piacon több portál és alkalmazás is próbál az ilyen helyzetben lévők számára megoldást és segítséget nyújtani, azonban egy olyat sem találtam, amely minden igényemet kielégítette volna. Ekkor jött a diplomaterv dolgozatban leírt portálnak az ötlete, aminek segítségével a felhasználó nyomon tudja követni, hogy kiadásai pontosan mire mennek el, mennyi megtakarítással rendelkezik, ezzel segítve esetlegesen a gazdaságosabb és átgondoltabb költekezést.

A dolgozatban bemutatok hét másik hasonló célra kifejlesztett portált és alkalmazást valamint az általam fejlesztett portál adatbázisának szerkezetét, funkcióit és ezen funkciók működését is ismertetem. Kitérek továbbá a jövőbeli fejlesztési tervekre és lehetőségekre is.

A dolgozat megírása és a portál implementálása során mélyebben megismerkedtem a objektum orientált PHP, CSS3, HTML5, JavaScript és jQuery használatával.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.