Regisztrációs rendszer tesztvezérelt, modell alapú tervezése és fejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Ráth István Zoltán
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

Jelen szakdolgozatom célja egy 2016-os ifjúsági, egyházi világtalálkozóra készülő magyarországi regisztrációs webes alkalmazás követelményspecifikációjának meghatározása, gondos megtervezése, és implementálása.

Az alkalmazásnak meg kell felelnie a modern kor elvárásainak, az üzleti igényeket figyelembe véve. A szóbeli megbeszélések során felvázolódott bennem, hogy milyen technológiákra lesz szükség az implementáláshoz szerver és kliens oldalon egyaránt.

Igények felmérésének első lépése a követelmények kellően precíz definiálása volt, amely a későbbi implementálási fázisban nagy előnyt jelentett. Ennek ismeretében pedig következhetett a rendszer megtervezése. E két folyamatot a SysML nyelv és az arra épülő SYSMOD módszertan segítségével valósítottam meg.

Régebben a J2EE, majd a Java EE technológia hatalmas teret hódított, de használatuk nehézkessé vált, mivel a megírandó kódok nagy része nem tartozott szervesen az alkalmazás logikai részéhez. A fejlesztés produktivitás növelése céljából kezdték el kifejleszteni a Spring keretrendszert, amely létrejöttekor csak az egyéb Java platformú keretrendszer hiányosságait küszöbölte ki, de napjainkban már szinte minden olyan funkcionalitást tartalmaz, amely egy komplexebb üzleti alkalmazás megkíván. Használatával több idő marad az üzleti logika fejlesztésére, mivel az infrastruktúra kezelését a keretrendszer végzi. Ezen szempontok, valamint a munkaerőpiacon tapasztalt nagy kereslet miatt döntöttem a keretrendszer használata mellett.

Java nyelvű keretrendszer használata mellett a tesztvezérelt fejlesztési módszertan használatával ismerkedtem meg, illetve ennek segítségével valósítottam meg a programot. Használt technológiák és eszközök, amelyeket a szakdolgozat írás során felhasználtam szerver oldalon: Apache Maven, Apache Commons, Apache Tomcat, Apache log4j, Swagger, JUnit, Mockito, MySQL adatbázis, kliens oldalon: NodeJS, AngularJS, Grunt, Bootstrap, Apache HTTP szerver.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.