Robot kiszolgáló rázóasztal továbbfejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Oláh István
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

A diplomamunka célja egy elektromos működtetésű rázóasztal tervezése és elkészítése, amely alkalmas szerelő robotok számára ömlesztve érkező alkatrészek szétválasztására, orientációjának megváltoztatására és szükség esetén átfordítására. A rázóasztalnak univerzálisan alkalmazhatónak kell lennie a legtöbb ömlesztve érkező termékhez, ezért fontos szempont a rázás paramétereinek változtathatósága.

A diplomamunka az Axicont Kft.-vel együttműködésben készült. Az első feladat a cég pneumatikus működésű rázóasztalának megismerése volt. A gép feladatainak megismerésével meg lehetett határozni a követelményeket, amelyeket a tervezett rázóasztalnak teljesítenie kell.

A következő feladat a mozgatási módszer meghatározása volt. A tervezés két szálon indult el, mivel a kezdetekben még nem látszott a megfelelő megoldás. Az első változat lineáris elektromágnesek segítségével történő mozgatást jelentett. A feladat kezdeti fázisában úgy tűnt, hogy ez lesz a megfelelő megoldás, de a tervezés előrehaladtával több probléma is adódott, amelyek megoldása túl bonyolultnak vagy drágának ígérkezett.

A megfelelő megoldást léptetőmotorok segítségével történő mozgatás jelentette. A mozgatási elv vázlatos kidolgozása után a mechanikai tervek létrehozása jelentette a következő lépést. A modell befejezésével elkészítettem a műhelyrajzokat is, amelyek segítségével elkezdődött a szükséges alkatrészek legyártása illetve beszerzése. A gyártással párhuzamosan elkészült a rázóasztal kapcsolási rajza és a teszteléshez szükséges PLC program.

A feladatot tesztelés zárta. A költségek csökkentése érdekében a mechanika fele került legyártásra, de ez a szimmetrikus felépítés miatt nem korlátozta a megfelelő tesztelést. A tesztelés után egyértelműen megállapítható, hogy az elkészült konstrukció képes teljesíteni az elvárásokat.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.