SAP Fiori alkalmazások mobilizálása natív funkciókkal

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Martinek Péter
Elektronikai Technológia Tanszék

A diploma dolgozatom témájának kiválasztása során fontos szempont volt, hogy olyan területet célozzak meg, amely kellően jövőbe mutató, mégis olyan területtel foglalkozik, amely nem csak egy lehetséges irányként, hanem valós igényként van jelen a vállalatok életében. Mivel az SAP nem csak a múltban, hanem a jövőben is meghatározó része a vállalatok életének így kézenfekvő választásnak tűnt e cég termékportfóliója felől megközelíteni a mobileszközök használatának lehetségességét vállalati környezetben. A munkám során megvizsgáltam, hogy milyen lehetőségeket kínál a vállalatoknak és azok fejlesztőinek az SAP a mobileszközök vállalati folyamatokba való bekapcsolására. Utánajártam és elemeztem azokat a lehetséges kockázati tényezőket, melyek együtt járnak ezen megoldások használatával, illetve megvizsgáltam milyen megoldásokat nyújt ezekre a kockázatokra az SAP az Afaria eszköze segítségével. A dolgozatom további részeiben összehasonlítottam különböző szempontok szerint a natív, hibrid és web alapú mobil alkalmazások fejlesztését, illetve azok képességeit.

Mint azt láthatjuk SAP néhány éve elindult abba az irányba, hogy bizonyos üzleti alkalmazásokat, funkciókat átültetett egy új, web alapú felületre amely kompatibilis a mobil alkalmazásokkal. Ez az irány a Fiori amely jenleg az SAP zászlós hajója a UI területen. Mivel a hibrid alkalmazások vizsgálata során kiderült, lehetséges a készülékek natív képességeit kihasználni kézenfekvő lenne a Fiori alkalmazásokat is kiegészíteni ilyen képességekkel. A dolgozatom további részében bemutatok egy koncepciótervet, amely felruházza a Szabadságkérelem Engedélyezése Fiori alkalmazást a push üzenetek fogadásának képességével. Bemutatom a koncepcióhoz szükséges rendszertervet, illetve bemutatom a fejlesztés és konfigurálás lépéseit. Végül tesztelem az alkalmazást, amely valóban képes lesz értesítések fogadására. A dolgozat második felében elvégzem a szükséges konfigurációkat és fejlesztéseket az ERP és Gateway rendszerekben, hogy az értesítések ténylegesen az SAP rendszerből kerüljenek kiküldésre. Megtervezek, majd implementálok egy Push Manager alkalmazást, amely lehetővé teszi a felhasználók számára az érdesítésekre való feliratkozást, így egyszerűsítve a feliratkozások kezelését.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.