SDI források fájl alapú rögzítése és adminisztrációja

OData támogatás
Konzulens:
Lois László Dr.
Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

Diplomatervem elkészítése során egy olyan meglévő eszközökből és saját fejlesztésű szoftverből felépülő rendszert terveztem, amely egyidejűleg két SDI bemenetű PC-s kártyával SDI (Serial Digital Interface) forrásokat képes rögzíteni és az alkalmas forrás eszközt vezérelni rögzítés céljából.

A munka keretében ismertetem szakirodalmi feldolgozással az idevágó szabványokat, és bemutatom a nagysebességű digitális videós interfészeket, különös tekintettel az SDI interfészek családját. Továbbá röviden bemutatom, hogy televíziós produkció és stúdió környezetben jelenleg jellemzően milyen SDI szabványt alkalmazó eszközöket használnak. Bemutatom az általam választott SDI bemenettel rendelkező PC-s kártyát, valamint SDI forrás szerepét betöltő eszközöket is. A diplomatervemben részletesen ismertetem a kiválasztott eszközök képességeit, különös tekintettel a programozásukat és vezérlésüket. A szoftveres implementáció elvégzését követően kitérek a rögzítés elindításának és leállításának megvalósítására, bemutatom a rögzítés folyamatának monitorozására és nyilvántartására alkalmas, általam készített alkalmazást.

Diplomatervem befejezéseként méréseket hajtottam végre a kidolgozott rendszerrel, és értékelem a működését és a kapott eredményeket.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.