Sportjáték fejlesztése természetes interakcióval

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Magdics Milán
Irányítástechnika és Informatika Tanszék

Diplomamunkám során egy labdarúgó videojátékot készítettem el. Egy ilyen típusú játék sok apró részletből épül fel, ilyen például a karakterek modellezése, az animációk elkészítése, illetve a játék logikájának és irányításának a megvalósítása.

A dolgozat során két csapatnak megfelelően elkészült a 22 focista modell, aminél fontos szempont volt, hogy mindannyian különbözzenek egymástól. Az egyik közülük egy valódi emberről formázott és így fényképek segítségével textúrázott modell.

Az animációk elkészítéséhez egy Motion Capture labort vettem igénybe, ahol valódi emberi mozgásokat lehetett felvenni. Az elkészült felvételekből ki kellett vágni a lényeges mozgásokat úgy, hogy sok esetben ismételhető animációkat lehessen kapni. A kész animációkat logikailag el kellett helyezni és egy szabályrendszert felírni az alapján, hogy melyik animációból melyik hogyan és mikor következhet.

Az animációk mellett a játék irányítását, logikáját és fizikáját is meg kellett valósítani, ahol fontos szempont volt, hogy realisztikus legyen és kielégítse a felhasználó igényeit. Ide tartoznak olyan dolgok, hogy egy játékos hogyan vezeti a labdát, hogyan lő kapura vagy hogyan tudja meghatározni, hogy egy fejeléshez hova kell felugrania.

A megfelelő játékélményhez mesterséges intelligenciára is szükség van, amihez szükséges ismerni a labdarúgás taktikai oldalát is, például azt, hogy mikor érdemes passzolni, mikor kapura lőni vagy azt, hogy mikor hova érdemes helyezkedni.

A hagyományos billentyűzetes vagy kontrolleres irányítás mellett a felhasználónak lehetősége van természetes interakcióval is irányítani a játékot. Ehhez a Kinect-tet használtam fel, ami többkamerás rendszere alapján figyeli a felhasználó mozgását és annak megfelelően irányítja a játékosokat.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.