Többugrásos szenzorhálózat kommunikációs protokollja

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Fehér Gábor
Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

Napjainkban már több gyártó kínál lakások automatizálására kész hardvereket és szoftvereket, sőt, komplett termékcsaládokat is. Ezek a rendszerek nagyon megbízhatóak, nagyon robosztusak és nagyon drágák. Utóbbiból kifolyólag a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén felmerült az igény egy olcsóbb alternatíva kidolgozására. Ennek az egyetemi projektnek az eredményeként született meg az Atmel ATmega328P típusú processzor, az nRF2401 rádiós egység, valamint az ezeket összekötő áramkör formájában a SmartSwitch fantázianévre keresztelt szenzor. Bár az így létrejött eszköz a piacon lévő eszközöknél jóval kevesebbe került, erőforrásaiban annyival korlátozottabb volt, hogy a versenytársainál alkalmazott kommunikációs protokollokat nem volt képes üzemeltetni. Annak érdekében, hogy az eszköz valódi alternatívát jelentsen a boltban kapható megoldásoknak, ki kellett dolgozni egy protokollt.

A szakdolgozatban az automatizált lakások történetén keresztül bemutatásra kerülnek a ma kínált megoldások, ami alapján világossá válhat, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie egy modern, többugrásos kommunikációs protokollnak. Ezek után sorra következnek a tervezési szempontok, majd a protokoll működőképességének igazolásához elengedhetetlenül fontos, annak egy elkészített implementációja. Ezt követi a megvalósítás elemzése, valamint annak és magának a protokollnak a továbbfejlesztési lehetőségei. Végezetül pedig az elért eredmények lehetséges felhasználási területei zárják a dolgozatot.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.