USB-MIDI interfész tervezése digitális hangszerhez

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Orosz György
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

A dolgozat témája egy olyan modul tervezése és megvalósítása, amely két USB-MIDI eszköz között képes kapcsolatot létesíteni, az egymással folytatott kommunikáció lehetőségét biztosítani. A hagyományos MIDI interfész esetében ez nem jelent problémát, egy egyszerű kábelen keresztül a MIDI-eszközök összeköthetőek, azonban ma már egyre gyakrabban alkalmazzák a gyártók az USB fizikai rétegét a MIDI-kommunikációhoz is, ezzel lehetetlenné téve az eszközök közvetlen összekötését.

A feladat megoldásához teljesítendő követelmények, valamint fogalmak tisztázása után megvizsgáltam a megvalósítás lehetséges módjait. Figyelembe véve a rendelkezésemre álló időt és erőforrásokat, kiválasztottam a megfelelő konstrukciót, majd megkezdtem az ahhoz szükséges hardvereszköz tervezését.

Kétféle modult specifikáltam. Az egyik csak az USB-MIDI kommunikációt szem előtt tartva, az ahhoz szükséges feladatok ellátására alkalmas, míg a másik ennek kibővített változata, hagyományos MIDI-interfésszel, valamint több modul felfűzésének lehetőségével. A szakdolgozat keretein belül az első változat megvalósítását tűztem ki célul, mivel azonban egyrészt hardveres szempontból a bővített funkcionalitás lehetővé tétele nem vett igénybe sokkal több időt a minimálishoz szükségesnél, másrészt a hardver utólagos módosítása lényegesen nagyobb feladat, mint a szoftveré, ezért úgy döntöttem, a hardvert felkészítem a jövőbeni funkcióbővítésre, az ehhez szükséges segédáramkörök megtervezésével és megvalósításával.

A hardver elkészítése után megismerkedtem a beágyazott szoftver fejlesztőkörnyezetével, majd megkezdtem a szoftverfejlesztést. A kialakult végleges szoftververzió működésének kifejtése után leírtam az addig vezető utat is, azokat a problémákat, és megoldásukat, amelyek az első próbálkozások kudarcaitól vezettek végül a minimális funkcionalitás sikeres megvalósításáig.

Zárásként összegzem az elvégzett munka tanulságait, valamint jövőbeni terveimet a modullal, beleértve a már említett funkcióbővítést, valamint a hatékonyság növelésére irányuló fejlesztési lehetőségeket.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.