Univerzális átkapcsoló automatika fejlesztése Eaton-Moeller eszközökkel

OData támogatás
Konzulens:
Katona László Dr.
Irányítástechnika és Informatika Tanszék

A szakdolgozatomat az Eaton Industries Kft. által biztosított témából, az átkapcsoló automatikákból írtam. Ezek elengedhetetlenek az iparban a folyamatos tápellátás biztosításában. A dolgozat során elsődlegesen egy olyan univerzális hardver platform megtervezése volt a feladatom, amely képes az iparban gyakran előforduló hálózatképű átkapcsoló automatikák alapjául szolgálni. A bevezetőben leírom ennek előzményeit, hogy miért volt erre szükség. Ezután egy komplex, minden szolgáltatással és lehetőséggel rendelkező átkapcsoló automatika programjának, valamint a hozzátartozó vizualizációjának megvalósítása volt a dolgom. Ezekhez először tanulmányoznom kellett a már működő átkapcsoló automatikák fajtáit valamint működésüket. Szükségem volt az ehhez a témához tartozó fogalmak megértésére. A hardver konfiguráció megtervezéséhez az elvárások alapján összegeznem kellett a szükséges ki- és bemenetek számát, utána kellett néznem a választható modulok hardveres jellemzőinek, valamint az eszközök közötti kommunikáció módjának. Ezen kívül meg kellett ismernem a CoDeSys rendszerű fejlesztőkörnyezetet, majd a vizualizáció elkészítésére szolgáló Galileo nevű szoftvert. Végezetül az adatrögzítési és távoli felügyeleti lehetőségeknek kellett utánajárnom. Meg kellett vizsgálnom, hogy az általam választott PLC milyen formában képes ezeket biztosítani.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.