Univerzális lézervezérlő program vision moduljának fejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Berényi Richárd
Elektronikai Technológia Tanszék

A lézeres megmunkáló központok egyre elterjedtebbek pontosságuk és felbontásuk miatt. Ezeknek a központoknak szükségük van vezérlő programra, és ezzel a programmal könnyen és gyorsan irányíthatónak kell lennie az eszköznek, illetve igazodnia kell a felhasználói igényekhez.

A modern szoftverek minden paramétert képesek irányítani, aminek nagy jelentősége van a lézeres megmunkálás során. A megírt programnak tudnia kell vezérelnie az x-y irányú mozgását a munkaasztalnak, és a fókuszt automatikusan be kell tudnia állítani. Minden program által használt paramétert dinamikusan elérhetővé kell tenni a felhasználó számára.

Az első részben a szakdolgozatban megismerkedhetünk a magyar gazdaságban napjainkban használt lézeres megmunkáló központokkal, illetve az ezeknek az irányítására szánt programok főbb irányelvével.

Ezután megismerkedhetünk a LabVIEW fontosabb attribútumaival, a végső program blokk diagramjával illetve a komplexebb funkciókkal. Ezekkel bemutatásra kerül, hogyan is épül fel a főprogram és mik ennek a rendszernek az előnyei illetve hátrányai.

A végén láthatjuk a program főbb funkcióit, illetve mintákon keresztül bemutatásra kerül ezeknek a működési mechanizmusuk. Végül a teszteredmények alapján új fejlesztési irányzatok kerülnek felvázolásra.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.