Vállalati szintű tartalomkezelő rendszer (ECMS) HR dokumentumok számára Angular alapokon

OData támogatás
Konzulens:
Gincsai Gábor
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Mindig is szerettem azokat a projekteket, amelyek külső, nem feltétlenül a

szakmában jártas, szemlélőnek is érthetőek és értékelni tudják azt. Ugyan volt már

részem a szakmai gyakorlatom alatt hasonló munkában, mégis jelen projekt elkészítése

teljesen más területeken való jártasságot várt el.

Míg előző munkáim során inkább a csapatban való munka volt a nehézség,

addig itt lehetőségem nyílt arra hogy saját döntéseket hozzak. Ez volt hogy problémát

okozott, mert munkám elején volt olyan döntésem is, melynél csak később láttam, hogy

sok bosszúságot okozott, amit elkerülhettem volna. Alkalmazásom tervezésekor először

problémának éltem meg, hogy milyen sokféle típusú adattal kell dolgoznia a

tartalomkezelőnek, és tartottam tőle, hogy miként fogom implementálni az elképzelt

felületet. Szintén idegen volt, hogy voltak előre definiált követelmények, és ezeket a

tervezés illetve az implementálás során figyelembe kellett vennem.

A fejlesztés közben azt tapasztaltam, hogy a választott keretrendszerek remek

megoldást kínálnak a tervezés alatt felismert problémákra. Így megtanultam, hogy a

Reactive Forms segítségével viszonylag könnyedén lehet nagy számú metaadatokat

szerkeszteni, vagy hogy a Material Design irányelvei alapján megtervezett felületek

egyszerűen implementálhatók az Angular Material Components segítségével.

Úgy érzem, hogy végső munkám kielégíti egy dokumentumkezelő alkalmazás

felé támasztott igényeket, és hogy egy laikus viszonylag kevés tanulás után tényleges

munkára tudja használni.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.