Vékonykliens alapú vállalatirányítási rendszer fejlesztése

OData támogatás
Konzulens:
Imre Gábor
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Jelen dolgozat egy vékonykliens környezetben futó vállalati alkalmazás rendszer fejlesztését és az azt megelőző technológiai kutatást mutatja be. A végcél egy olyan rendszer kidolgozása, amely lehetővé teszi különálló modulok egymáshoz kapcsolódását, hogy azok együttesen lefedjék azokat a területeket, melyekre egy vállalatirányítási rendszerben szükség van. Ennek megfelelően a dolgozat és a kapcsolódó munka arra koncentrál, hogy egy ilyen feladat elvégzéséhez milyen koncepciókat kell számba venni. A vizsgált technológiák egy része kisebb-nagyobb referencia alkalmazások fejlesztésén keresztül kerül bemutatásra.

A dolgozat tartalmi részében bemutatom, hogy egy SaaS jelleggel szolgáltatott alkalmazás fejlesztésének kezdete előtt milyen technológiai kihívásokkal kell számolni, és milyen létező megoldások állnak rendelkezésre. Összehasonlítom az Amazon AWS Elastic Beanstalk és a Google App Engine nyújtotta lehetőséget, majd annak ismertetése után, hogy mely mellett tettem le a voksomat, bemutatom a Google Apps Marketplace szolgáltatást is.

A technológiai koncepciók vizsgálata kiterjed a moduláris alkalmazások fejlesztését támogató OSGi keretrendszer specifikációra, a hatékony rendszerfejlesztést nagyban segítő Spring, a Hibernate perzisztencia szolgáltató, az Activiti üzleti folyamat menedzsment, valamint a GWT és az azt kiegészítő SmartGWT keretrendszerekre.

A fentiek tárgyalása után 2 mintaprojekt segítségével bemutatom a Spring, a Hibernate és a GWT keretrendszerek integrációs lehetőségeit. Továbbá, megismerkedünk azzal, hogy a Spring Roo hogyan tud segíteni az integrációban.

A mintaprojektek fejlesztése során gyűjtött tapasztalatok alapján levonom a következtetéseket, és kitekintést adok, hogy milyen koncepciókkal, technológiákkal lenne érdemes folytatni a fejlesztést.

A dolgozat végeredménye egy CRM alkalmazás kezdeménye, illetve azok a kipróbált példákkal alátámasztott koncepciók, melyek alapján a fejlesztést kívánom folytatni.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.