Vezetéknélküli szenzorcsomópontok elosztott és párhuzamos programbetöltése

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Vida Rolland
Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

A szenzorhálózatok idővel egyre jelentősebb szerepet kaptak a tudományos kutatásokban, fejlesztésekben. Ezzel együtt járt, hogy helyenként egyre nagyobb hálózatokat telepítettek. Esetünkben a vezeték nélküli szenzorhálózatokat vizsgáljuk, ahol a tervezésükből adódóan kritikus tényező az energiafogyasztás. Szintén fontos tényező, hogy általában hosszabb időre telepítjük le a szenzorokat, így szükségessé válhat idő közben a rajtuk futó szoftver frissítése. A módszer, amit ennek megvalósítására használunk, nagy kihatással van az energiafogyasztásra, és ezzel együtt az élettartamra, valamint a művelet elvégzésére használt emberi erőforrás nagyságára is.

Jelentős energiát takaríthatunk meg, ha minimalizáljuk annak esélyét, hogy átviteli meghibásodás miatt újra kelljen küldenünk a programot a szenzorhálózatnak, illetve annak elérésével, hogy minél kevesebb szenzor esetén váljon ez szükségessé. Ezen paraméter, és a hatékonyság alapján megfelelően robosztus átvitel és hibajavító kód tervezésével ez megvalósítható. Célunk az emberi erőforrás használatát is csökkenteni, elosztott és párhuzamos programbetöltés megvalósításával.

Az első fejezet általánosságban tárgyalja a szenzorhálózatok főbb jellegzetességeit, kitérve a vezeték nélküli hálózatokban előforduló problémák és megoldások rövid bemutatására, és részletezve a problémát, melyre a dolgozat fog megoldást adni. A második fejezet ismerteti a használt eszközöket, felépítésüket, és jellegzetességeiket. A harmadik fejezet a számítógépen futó alkalmazói java programot ismerteti, mely felhasználói felületet biztosít a programbetöltés vezérlésére. A negyedik fejezet részletesen foglalkozik azzal, hogy a feladatban megfogalmazott cél elérése érdekében miként szükséges konfigurálni, programozni a használt eszközöket. Az ötödik fejezetben megállapításra kerül három paraméter függvényében elvégzett mérések alapján az átviteli meghibásodás valószínűsége. Ugyanebben a fejezetben bemutatom az eredmény alapján tervezett hibajavító eljárást is.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.