Vezetést támogató eszköz tervezése

OData támogatás
Konzulens:
Szabó Zoltán
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Napjaink járművei a közlekedés gyors és kényelmes eszközei. Mindazonáltal üzemeltetésük jelentős költségekkel járhat. A költségek egy részét a jármű fogyasztásának minimalizálásával tudjuk mérsékelni. Ezt kétféleképpen tehetjük meg, egyrészt a megfelelő járműválasztással, másrészt egy adott jármű esetén környezettudatos, gazdaságos vezetési stílus alkalmazásával.

Egy ilyen gazdaságos vezetési stílustól nem csak az üzemanyag fogyasztás csökkenését, hanem a jármű fizikai amortizációjának és a baleset okozás valószínűségének a csökkenését is elvárjuk. Az átlag sofőr vezetési stílusa azonban ettől nagyban eltérhet, esetlegesen túl agresszív is lehet, tehát valamilyen módon a járművezetőt tanítani kell. Erre a célra számos tanulmány, alkalmazás és eszköz született az idők folyamán, mindegyik más-más módon igyekszik a sofőrt befolyásolni.

A feladatom egy olyan vezetést támogató eszköz kifejlesztése volt, ami valós időben képes segíteni a vezetés javításában vizuális és hangalapú visszajelzés biztosításával. Továbbá a feladat kiterjed egy személyi számítógépes szoftver tervezésére is, ami segítséget nyújt az eszköz konfigurálásában és az utazás elemzésében.

A diplomaterv keretében megismerkedünk az eszköz tervezésének teljes menetével, az irodalomkutatással kezdve, a piackutatáson, specifikáción, hardver és szoftvertervezésen át a továbbfejlesztési lehetőségekkel bezárólag.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.